Nem tudom mit írjak.

Beszéltem egy pszichológussal azt tanácsolta, hogy ha úgy érzem nyugodtan mennyek el hozzá a rendelésére és beszélgessünk. Lehet el kéne mennem. Második hete nem érzem jól magamat.

Munkahelyen vidám vagyok, beszédes és "kedves". Próbálok nem morcos lenni vagy nyűgös, próbálom azt mutatni amilyen régen voltam. 
Olyan távolinak tűnik az egész. Pedig alig pár hónapja volt. Novemberben kezdődött az egész. Még mindig tart ez az állapot. Néha úgy érzem jól vagyok, aztán történik valami és már nem érzem úgy. Lehet beszélnem kéne a szüleimmel hátha nekik van valami ötletük. De nem akarom elmondani nekik, hogy mik történtek az utóbbi 5 hónapban.

3 csaj nagy kopp és persze Zsvel is megromlott nagyon a helyzet. Alig beszélünk, igazából Én nem keresem, Ő nem keres. Mindenkinek meg van a saját élete. Ő most "boldog", Én meg dolgozom. Inkább dolgozom, mint hogy egyedül legyek. Legalább bent van kivel beszélni és nem vagyok egyedül. "Ne agyalj annyit azért van ez az egész, mert agyalsz". Megmondom őszintén hányni tudnék ettől a mondattól. De tényleg. Agyalok, persze. Ha Én nem akkor más nem gondolkodik már, nem lát az orránál előrébb...

Az is megfordult már a fejemben, hogy meg kellene osztanom ezt az egészet, hogy ország világ láthassa mi is zajlik le bennem. De nem merem, nem akarom. Nem kell mindenkinek tudnia a szenvedésemről, nem. 

Fura, úgy telnek el napok, lassan hetek, hogy senkivel se beszélek a családon és a munkahelyen kívül. Érdekes érzés. Teljesen bezárult előttem a világ. Ebben a korban épp az ellenkezőjének kéne történnie, de nem nálam. Nem tud lekötni az internet, se a tévé, a zene is csak addig tud lefoglalni amíg dübörög, így nem hallom a gondoltaimat. Érdekes, mikor G után éreztem így legalább volt kivel beszélgetnem és kibeszélni magamból az egészet. Ettől félt(ünk)em, hogy ha így elfajul akkor nem lesz kivel megbeszéljem és tényleg egyedül maradok. Igazából lehet tényleg csak egy megoldás létezik az életemre. Elmenni és mindent újra kezdeni. Új élet, új barátok, új személyiség. Bárcsak lenne egy olyan gomb vagy egy eljárás amivel az emberekkel el tudnám feledtetni, hogy ismernek vagy, hogy milyen vagyok. Elölről kezdeni mindent. És máshogy csinálnám. Az biztos. Az iskolát, a barátságokat, a "szerelmeket", mindent. 
Lehetnék bátor, nagypofájú, kemény legény. Vagy valaki aki nagyon okos. Lehetnék egy csöndes, hallgatag, titokzatos fiatal férfi...bárki, csak nem az aki most vagyok. 

Tényleg meg kellene változni. Hányszor próbáltam már az életemben megváltozni!! Talán az van, hogy ezt osztották nekem, ezt dobta a gép és így kell lennem. 

Egy szerető lányra lenne szükségem. Másra nem, csak valakire aki megért és akivel boldog lehet. Meg talán egy barátra, egy olyan barátra akivel bármiről el tudok beszélgetni. Rég volt már, hogy olyas valakivel beszéltem, mint Zs. Vele is rég beszéltem. Egyedül maradtam a világban, elvesztem és nincs aki visszahozzon. :(

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.