Az összes bolond
2013.03.31. 22:45
Mindig rá kell, hogy jöjjek mennyire is más a világ az Én világ képemhez képest.
Úgy érzem feleslegesen próbálom jobbá tenni a saját életemet. Haszontalan minden erőfeszítés. És saját magamat kínzom ezzel csak.
Már jó rég óta regisztrálva vagyok egy társkereső oldalon, de semmi értelme. Elköltöttem rá egy kis pénzt, hogy tudjak irkálni, hátha összejönne valami. De semmi. Még egy muhaha se. Bocs hazudtam, mégis. Ma kétszer vagy háromszor is kaptam levelet. És persze, hogy visszautasító levelet. Nagyon utálom. azt mondogatja nekem mindenki, hogy nem tudom milyen a visszautasítás.
Én ne tudnám?????? Én, akit egész életében csak visszautasított mindenki??? Én, aki mindig próbál mindenkinek megfelelni és senkit se megbántai????????
Istenem hányszor bántottak már úgy meg, hogy alig bírtam lábra állni utána. Hányszor kerültem olyan helyzetbe, hogy már kétszer megbántam, hogy belekezdtem, neki fogtam.
Arról szól az életem, hogy egyre csak lejjebb és lejjebb süllyedek az önmarcangolás tengerében. Nincs mit tenni. Nincs mit. Próbálnék változni, de nincs kiért. Magamért meg minek??
Zsvel is odáig sikerült eljutni mostmár, hogy nincs beszéd témánk. Nekünk akik mindig minden baromságról órákig tudtak beszélni. Mosoly szünet?? Áááááá, ez már nem mosoly szünet. Megváltozott minden. Semmi se lesz a régi. Nem tudom eldönteni, hogy most akarok vele beszélgetni vagy soha többé még hallani se akarok felőle. Szerintem magam alatt vágom a fát. Ha megszakítok vele minden kapcsolatot, akkor egyedül leszek. Mondjuk így is egyedül vagyok...
Annyira dühös vagyok rá, hogy azt el se tudom mondani. Remélem egyszer azért megnyugszom. De mikor? Mikor lesz az, hogy el tudunk úgy menni kirándulni, hogy nem lesz gyomor idegem mellette??
Dühös vagyok rá, mert ezt ő okozta. És szerintem nem is érti, hogy miért. Nem érti, hogy pont azt tette amitől a legjobban tartottam. Felélesztette bennem a reményt és utána eltaposta.
Szar az élet. Ma megnéztem a Felhő Atlaszt és abban volt egy nagyon okos gondolt.
Azt mondják, hogy az öngyilkosok gyávák. Pedig nem azok. Bátrak. Bátrak, mert tudják, hogy amit tesznek azt nem lehet visszafordítani. Nem lehet megváltoztatni. Örökre szól. Ők a legbátrabbak, csak senki se érti meg Őket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sangel 2013.04.03. 02:05:04
"Az öngyilkosok gyávák, gyávák az életet végigélni a maga nehézségeivel együtt, ezért inkább megfutamodnak, és mit sem törődve semmivel, önző, egoista módon halnak meg. Becs és tisztelet nélkül."
lalikrisz 2013.04.05. 18:27:19
Én nem szándékozom az lenni!!! Annál sokkal jobban vonzanak az élet "szebb" részei. Csak a "szebb" részeket meg is kellene valakivel élni vagy osztani. Amikor az embernek nincs más öröme, mint munkába járni és bent elütni az időt. mikor az embernek nincs miért haza mennie vagy kihez. Annál rosszabb van, de nem sokkal. Véleményem szerint az emberek nagy része, azoknak persze akik ehhez a módhoz folyamodnak és nem betegek, magányos, nem értik meg vagy nem mer megnyílni.
Érdekes nem, de??
Sangel 2013.04.05. 22:59:12
Elég régóta olvasom a blogodat, és én egyetlen egy dolgot tudok tanácsolni.
Tanulj meg singliként, egyedül is boldog lenni. Amíg a saját belső boldogságod nem találod, és mindig másban keresed, addig sosem leszel boldog.
Én hatalmas nagy szingli típus vagyok, soka is vagyok egyedül, de tudom értékelni az élet örömeit, és ezért nem zavar az, hogy egyedül vagyok. Persze nem vagyok "érzéstelen", nekem is van idő, mikor hiányzik "vki" mellőlem. De sosem másban keresem a boldogságom.
Túlzottan akarod, és ez nem jó. - Nem lehet elmagyarázni, hogy ez a mondat mit jelent, csak majd egyszer idővel megtanulod, és ha megtanultad, lesz jobb minden.
lalikrisz 2013.04.06. 21:55:33
Észre veszem magamon, hogy ha nem vagyok emberek között magamba beszélek és bomlik az elmém. És most itt nem a baráti társaságra vágyom, persze az se lenne rossz, ha lennének normális, igaz barátaim és nem csak olyanok akiknek akkor kellek, ha épp szükségük van valamire. Hanem egy olyas valakire akivel kezdhetném a "felnőtt" életemet.
Valaki akivel programot tervezhetek, előre gondolkodhatok és támaszkodhatok.
Nem akarok szingli lenni. Tervezni szeretnék, élni és egyre többször jut eszembe, hogy milyen jó lenne talán egy család. Egy saját. Nem a szüleimre gondolok, hanem az Én családomra. :(
Attól félek nem fog ez megadatni...
Sangel 2013.04.08. 11:41:55
És biztos lehetsz benne, hogy jönni fog!