Elmélkedés
2013.04.27. 22:13
Jó rég írtam már. Kb. 2 hete. Sok idő ahhoz képest, hogy volt hét mikor majdnem mindennap írtam.
Sok minden történt azóta. Igazából semmi se. Ugyan úgy tengetem az életemet, mint előtte. Nincs változás, talán csak annyi, hogy az egészségi állapotom eléggé leromlott. Sorra jönnek elő olyan "betegségeim" amik eddig nem voltak még vagy nem gyógyulnak rendesen. Feldobom még a talpam...
Eléggé magam alatt vagyok még mindig. Próbálok változtatni, de valahogy nem megy. Gondoltam elmegyek úszni vagy elkezdek valami sport félét, hogy egy kicsit felszabaduljak, kikapcsolódjak és relaxáljak, de nem sok időm van. Munka után fáradt vagyok és kedvem sincs ilyen helyekre menni.
Lassan fel kellene hívnom a volt munkatársakat vagy meglátogatni őket, de ahhoz sincs kedvem. Érdekes, hogy amióta Zsvel megromlott a kapcsolatunk egyáltalán nem járok el sehová se.
Múlt héten a kolléganőmmel és a vőlegényével voltunk VIP moziba szombat este. Nagyon jó volt, jól éreztem magam. Szeretek velük lógni, normálisak, lehet velük beszélgetni. Kicsit fura volt így menni, de igazából nekem tetszett. Remélem megyünk még máskor is majd.
Megint gondolkoztam a jövőn és semmi jóra nem jutottam. Túl vagyok a Porschés élet felén lassan. Itt a nyár, kezdődnek a szabik és utána nekem lejár a szerződésem és mehetek amerre látok. Próbálok tanulni és fejlődni. Valamiben sikerül, valamiben nem. Az angollal még mindig hadi lábon állok, pedig lassan illene valamit felmutatnom. Augusztus a határidő vele kapcsolatban. Utána nem járok többet. Ha lesz munkám, ha nem. Belefáradtam.
Az angol tanárom talált nekem egy tanuló partnert, akivel tudok majd angolul beszélgetni. Ezzel akarja elősegíteni, hogy javuljon a beszéd kézségem és a szókincsem. Bátrabb legyek és merjek beszélni. A mostani tudásommal egy cég se venne fel.
Bent is próbálnak segíteni, de egyszerűen nem áll rá az agyam az angol gondolkodás módra még mindig. Egyszer sikerült már majdnem úgy "gondolkodnom", mint egy angolnak, Az is a nyelvvizsga előtt volt, mikor nap, mint nap használtam és tanultam. Azóta egyáltalán nem.
Kolléganőm kitalálta, hogy bemutat a sógornőjének, aki kicsit fiatalabb, mint Én és itt lakik fent. Megmutatta FB-n. Egy igen dekoratív, helyes, kis vöröses szőke lány. Első ránézésre szimpi. Úgy volt, hogy eljön velünk a moziba, de nem jött, haza ment. Jó lenne egy ilyen lánnyal megismerkedni.
Az egyedül létem nem változott semmit se. Még mindig magányos vagyok. Se barátaim, se lány akivel kezdhetném az életet.
Végre 1 teljes hét szabadság jön. Alig várom. Nincs semmi ötletem, hogy mit csinálok majd, de azért szeretnék jönni-menni egy kicsit.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.