Az első éjjel amikor elmondtam neki az érzéseimet szörnyű volt, de annyiból szerencsém volt, hogy annyira kiborultam, hogy korán elaludtam. 

Tegnap is aránylag korán elaludtam, de akárhányszor felébredtem rögtön Ő jutott az eszembe. Akkor volt a legrosszabb amikor megláttam, hogy délután 5 óra. Pontosan 5kor kellett volna találkoznunk a Keletiben és onnan indult volna az este. Kaja, mozi, szórakozás addig amíg vissza kísérem az állomásra. 

Egyedül és magányosan ülök itt a szobámban. Azon gondolkozom, hogy hülyeséget csináltam. Ha nem mondom el neki, elmegyünk a filmre és kész. Összeszedtem volna minden erőmet és tűrtem volna. Biztos, hogy jól szórakozhattunk volna.

Mindig csak az a rohadt "volna". Kezd ez az egész Rómeó és Júlia történetére hajazni. Mi lehetett volna, ha...

Nem sok választ el attól, hogy írjak neki. Nem hinném, hogy válaszolna... Nem tudom mi legyen.Nem szabad írnom neki. Megbeszéltük, hogy az lesz a legjobb, ha nem. De talán mégis lenyugszik és ír majd. A múltkori nagy vitánknál is Én írtam. Nem azért mintha sértené az önbecsülésemet, de nem akarom, hogy azt higgye itt a világ vége. Pedig itt van.

Mindenki kérdezgeti, hogy vagyok. Csak annyit mondok jó, majd kiheverem. De tudom, hogy nem vagyok jól. Egész nap ott motoszkál bennem, hogy elvesztettem vagy ha valami csoda folytán megint beszélne velem - nem érdekel, hogy csak beszéljen - soha nem találkozunk többé. Jobb ez így. Vagy a f@szt jobb. Nem jobb. Rosszabb. De nem tudok nélküle élni. Üres a fejem. Semmire se tudok figyelni. Teljesen semleges lettem mindennel. Alig eszek, csak ülök és nézek ki a fejemből. Ha ezt olvasná jól leb@szna, hogy mégis mit képzelek, egy lány miatt ilyet csinálni. És igaza is lenne, mindig mondogattam neki, hogy sose leszek ilyen. És miatta lettem. 

Nem tudom mi járhat a fejében. Nem tudom, hogy elmondta-e az anyukájának és azt se tudom, hogy akkor most mi volt ez a nem vagyunk együtt kijelentése. Sok a bizonytalanság. Tegnap este többször is úgy hallotta, mintha valaki írt volna facebook chaten - tudjátok az a pop hang - pedig nem voltam bejelentkezve. 

Ki kellene szabadulnom egy kicsit. De semmi kedvem hozzá. Mozihoz meg végképp nincs, pedig nagyon érdekelne A leleményes Hugo és Jonh Carter is. De ha arra gondolok, hogy nem vele ülök a moziban, nem dobál kukoricával és nem "nyerít" - így szokott nevetni a moziban - film közben a hülyeségeimen akkor nem is érdekel. Az is hiányzik, hogy nem tudott dönteni. Takarékosan költöttünk mindig és közösen vettünk általában mindent. Ott álltunk és nem tudott dönteni, "Meki vagy Burger talán kínai, lehet nem is vagyok éhes...", "Cola, Fanta netán Sprite?!". 

Mindig próbáltam úgy tűnni, mintha zavarna, de nem egyáltalán nem zavart, Az sem, hogy 20 percenként pisilnie kellett, aranyosnak találtam, hogy nem tud megülni a seggén, mert izeg mozog mindig. 

Van egy mondás vagy nem is tudom mi. "Ha valakit igazán szeretsz, enged el. Ha visszajön hozzád, örökre a tiéd marad, De ha nem, akkor soha nem is volt igazán a tiéd." 

Egyszer már úgy ahogy vissza tudtam szerezni. De most...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.