Aki szokta olvasni amit írok (nem hiszem, hogy sokan) azok tudják mi történt az elmúlt 1 évben. De azért gyorsan pár mondatba tömörítve.

Januárban már az álmaim munkahelyén dolgoztam. Jól kerestem, alakult egy kapcsolat és úgy tűnt megtaláltam a helyemet. 
Aztán egyik percről a másikra a depresszió mély és sötét gödrébe zuhantam. Az alakuló kapcsolat az egy "átverés" volt és ennek köszönhetően minden a feje tetejére állt. De a munkámat még mindig szerettem és imádtam melóba járni. A volt kollégák és barátok az előző munkahelyről nem foglalkoztak velem. Megsértődtek, mert Én nem akartam az életemet robotként dolgozva és követtem az álmomat. 

Februárban sok minden történt. Nagymamám egyik percről a másikra nagyon beteg lett és majdnem meghalt. 2,5 hét kórház. A család idegei felőrlődtek. Én egyre fáradtabb lettem. Sok volt a munkám, rengeteget kellett tanulnom és rátett még egy lapáttal a lelki állapotom is. Már majdnem orvoshoz fordultam az állapotommal. Azzal a bizonyos lánnyal folyamatosan veszekedtünk. Mindig Én voltam a hibás, Ő sose. Eléggé magam alatt voltam. A társkeresés nem volt valami sikeres.

Március-április-május: Nem sok minden történt. Volt egy kisebb osztálytalálkozónk. Volt egy kisebb balesetem. A melóba belerázódtam, de mégis mindennap új volt és mindennap tanultam valamit. Élveztem, nagyon élveztem. Lelki állapotom nem javult semmit se. 

A nyár gyorsan telt. Elkezdődtek a szabadságolások. Sok meló volt, de még mindig élveztem. Nagyon jó volt látni és érezni, hogy igen meg tudom csinálni és tudok olyan jó lenni, mint más. Lelki állapotom nem javult. De lejutottam 1 napra a balcsira és el is felejtettem mennyire imádom. 

Az ősz érdekesen telt. Nyár végén ugye meg tudtam, hogy nem maradhatok és elkezdtem meló után nézni. Ősz szeptember elején kezdett beindulni az interjúztatás. De közben esküvőre mentem és jó volt. Közben persze ezerrel ment az autó keresés.
Vége lett a munkának, elkezdtem az új melót, autót vettem, interjúkra jártam még mindig. Szomorú voltam mikor eljöttem, de nem volt más lehetőség. :(
Nehéz megszokni az új munkahelyet. Korán kelés, feszített munkatempó, nincs hiba lehetőség és éjszakázni is kell néha. Deh mindegy. Örülni kell annak ami van és meg kell becsülni. Nem itt akarok megöregedni!!!

A karácsony és a szilveszter úgy telt ahogy szokott, unalmasan. Család látogatás, barátok, születésnapok...és rengeteg kaja. 

Magány, egyedüllét és sok munka. 

24 éves vagyok. Egyedülálló. Magányos. Szeretnék szeretni és szeretve lenni. Barátok nélkül elég nehéz az élet. De nem tehetek róla, hogy nem szeretem a bulikat.

Remélem az új esztendő kicsit jobb lesz lelki állapot szempontjából.

Ui. Néha úgy érzem, hogy jobban vagyok és egyenesbe áll az életem, néha meg a világ fájdalom hozzám képest semmi. Nem tudom meddig bírom ezt magamba és meddig bírom azt mondogatni, hogy JÓL VAGYOK...

Heló mindenki!

Most már tényleg jó rég írtam. Még valamikor nyár végén írtam utoljára. Azóta nagyon sok minden történt.

Hol is kezdjem? Hol? Talán ott, hogy az életem egy részét elvesztettem. Nem maradhattam az álmaim állásában és így újra munka után kellett néznem.
Szerencsémre 1,5 hónap alatt találtam melót, így amikor lejárt a szerződésem másnap már az új helyen kezdhettem. Olyan helyre sikerült elhelyezkednem ahová csak kocsival tudok menni, így vettem egy autót magamnak. Hát autónak nem mondanám, inkább egy sötétkék guruló fűtött esernyőnek. Vettem egy Suzukit. Igen van autóm, az új állásom teljesen más, mint amit megszoktam. Egy kereskedelmi lánc központi elosztó raktárában vagyok Áruátvevő. Nem rossz csak fárasztó. Reggel 6-ra kell járni és nekem most még 6 órát kell dolgozni. És 4-5 hetente pedig 3-4 nap éjszaka. Ami azt jelenti, hogy délután 7-től másnap kb hajnali 1-2-ig. 

A meló nem rossz, a kocsit is próbálom komfortosabbá tenni. Nagyon jó vétel volt és, azért esett rá a választás, mert nem volt más és az idő sürgetett. Nagyon jó állapotban van. Itt ott van rajta egy két karc és horpadás. Inkább nagyon el volt hanyagolva így sok időbe van már, hogy mindent szét szedni rajta és újra összerakni. De jó. Szabad vagyok teljesen. Senki nem mondja mikor hová és miért. Saját kocsi, saját fizetés, saját benzin.

A legnagyobb problémám még mindig a magány és az egyedül lét. Most sincs senki az életemben, akivel kicsit tudnék szórakozni. Egyedül járok vásárolni, enni és moziba. Egy darabig ez jó és élvezi az ember, de amikor 24 évesen az anyukáját kell megkérdezni, hogy jó-e a ruha vagy a parfüm amit vett az már unalmas. 

Jó formás mindenkivel megszakadt a kapcsolatom. Csak egy pár emberke maradt akivel beszélgetni szoktam. Volt kollégák és ennyi. Senki más.

Zs-vel nem fejlődött a kapcsolatunk. Semmit se. 2-3 hetente váltunk pár szót, de már nincs is beszéd témánk. Próbáltam közeledni felé, hogy találkozzunk, de mindig a kifogások. Ha talán mégis megegyeztünk akkor valami közbe jött. Nem is az a baj, hogy közbe jött, hanem, hogy nem szólt róla. Ha előtte való nap nem kérdek rá akkor nem szól...senki be se lehet már megbízni.

Nah az életem még mindig sanyarú. Lehet autód, kereshetsz vagyonokat, de ha nincs kivel megosztanod akkor mind hiába. Mondjuk néha úgy érzem, lehet jobb is. elnézem a kollégákat akik évek után szakítanak a párjukkal és hogy mennyire megviseli őket. Egy másik lélekre alapozzák a jövőt. Összeköltöznek, közösen vesznek ezt-azt, nyaralni mennek stb stb
És egyik percről a másikra egyedül találod magadat egy olyan albérletben, amibe azért költöztél, hogy a másiknak jobb legyen. Hát ebből nem kérek. Az emberek kegyetlenek magukkal és másokkal is.

Csodálják, hogy egyre jobban befeléfordulok???

Utálom az ünnepeket és a szilvesztert. Mindent elrontanak és semmi jó se történik bennük.

Remélem minden megváltozik az új évben.

Hello!

Rég írtam már megint. Nem azért mert jól vagyok, csak nagyon sok volt a munkám. Nyár, helyettesítés, helyettesítés hátán. 

A cím árulkodó lehet. Beléptem a finishbe. Leültem a főnökkel beszélni 1 hónappal ezelőtt, hogy van-e lehetőség arra, hogy maradjak. Sajnos nem volt a válasz. Erre számítottam, de egy világ dőlt össze bennem. Akkor nem fogtam fel, hogy ez mit is jelent számomra. De az elmúlt 2 hétben a poklot éltem át. És mi lesz még? Még csak most kezdődik igazán. Nincs semmi munka kilátásban se. Nagyon el vagyok keseredve. De tényleg. Napok óta alig alszom. Le vagyok törve. A sírás kerülget akárhányszor szóba kerül. Nem tudok mihez kezdeni. Itt írom épp ezt és csak bele gondolok, hogy eljön azaz idő, hogy hétfő este haza jövök és kedd reggel nem megyek be dolgozni. És talán soha többé nem megyek be dolgozni. Dolgozni oda, ahova egész életemben szerettem volna. Végül is nem lehet szemrehányó. Sikerült ott voltam gyakorlaton és majdnem pontosan rá 1 évre elkezdtem dolgozni. 

Sokszor mondtam ezt már, de tényleg életem egyik legjobb napja volt. Reggel nem telefont mentem szerelni, hanem oda mentem ahová egész életemben vágytam. 

Mire megszoktam mindenkit és sikerült aránylag kiismerni mindenki szokásait pont véget ért. Sajnálom. 

Ha vissza tudnék menni az időben, mondjuk akkorra amikor kezdtem biztos másképp csinálnám. Jobban kiélvezném. Megpróbálnám nem elrontani Zs-vel, hogy a régi viszonyunk legyen. De nem tudom. Ezt dobta a gép. Azt dobta, hogy az egész életemben szenvednem kell és bizonyítanom. Nem csak magamnak, másoknak is. Mindig. 

Kezd eluralkodni rajtam megint azaz érzés ami szokott. Lehet el kéne dobni mindent és hagyni. Hagyni, hogy...

Nem tudom meddig fogom bírni ezt a stresszt. 

Azt hittem boldog leszek. Jó munkám lesz, lesz pénzem élhetek majd egy kicsit. Ehelyett jó munkám volt, pénzem volt, de nem éltem. Boldogtalan voltam. De legalább volt napi elfoglaltságom. Vártam a hétfőket, hogy dolgozhassak. Most nem lesz mit várnom. Nem. Egyedül leszek, boldogtalanul, munka nélkül itthon. 

    :(