...majd Én fogok szíveket törni és nem az enyém fog összetörni. Igazából biztos voltam benne, hogy Én is sérülni fogok, csak nem tudom.
Jó persze nem az volt a célom, hogy minden lányt akivel összefutok rögtön dobom vagy hasonló, csak úgy gondoltam, hogy lesz majd valaki akit úgy megfogok lélek ügyileg, hogy foggal körömmel ragaszkodik hozzám és Én is hozzá. Nem betegesen, csak úgy az egészséges határok között. És a vége fele már nem bírjuk majd elviselni egymást vagy találunk mást. És rájövök, hogy mennyire is szerettem. Mint a filmekben és happy end...

Sokszor elképzeltem már milyen lehet egy kapcsolat.
Nem tudom, de fejben mindig olyan egyszerű. Van két ember, A - jó esetben lány- és B - jó esetben fiú-, akik egymásba szeretnek és kész. Nem muszáj mindenben egyet érteniük, az sem lényeges, hogy közös kedvenceik legyenek. Összevesznek és kibékülnek, megbeszélik a dolgot és béke van. A lényeg , hogy szeressék egymást és elfogadják egymást olyannak amilyen. 

Na, ebből van szerintem kevés. Mindig változtatni akarunk és mások lenni. Az emberek nagy többsége az első randevún el akarja dönteni, hogy tetszik-e vagy sem a másik. Nem is kell hozzá randevú, elég csak az első találkozás, pillantás, beszélgetés.Pedig ez nem ilyen egyszerű szerintem. Nem biztos, hogy az illető épp a legjobb passzban van vagy lehet beteg...bármi előfordulhat és akkor nem tudja a legjobb oldalát mutatni. De ezt az oldalt is meg kell ismernünk, ha tényleg akarunk valakit. Csak a filmekben van, hogy mindig mindenkinek tökéletes a haja és a sminkje, ruhája szépen vasalt és SOSE esznek hagymát...baromság!!!
Most amit írni fogok az érdekes lesz és lehet megbántok vele valakit, de fontos. Azokkal az emberekkel akikkel jóban vagyok/voltam (lsd. Ő) első benyomásra nem voltak szimpatikusak. Valamiért nem szimpatikus az első pillanatban, akkor mindig távolság tartó vagyok. Sokan nem veszik észre és nem is szoktam mondani, mert minek még nem ismerjük egymást annyira. Kialakulhat bármi is. És általában ki is szokott, elég szoros kapcsolatok alakulni. Nem emlékszem már rá, hogy említettem-e, de nekem nincsen (már) legjobb barátom és mikor azt hiszem, hogy van akkor kiderül, hogy még se. Elég peches vagyok ebből a szempontból.

Nem tudom miért, azok közé tartozom akik elsőre ítélnek - ez egy rossz tulajdonság - és utána ítéltetnek. Sokszor épp azokban csalódtam a legjobban, akiket az első percnél fogva szimpatikusnak találtam. De volt ez már fordítva is. 

"Kutyából nem lesz szalonna."

Ebből csak azt akartam kihozni, hogy nem értem miért ne lehetne barátságból szerelem vagy egy elmúlt szerelemből barátság. Ha a két fél nem csinál nagy őrültséget, akkor szerintem semmi akadálya. Hányszor lehet hallani, hogy egy fiú és egy lány barátsága/ismeretsége szerelemmé alakult. 

Kezdem azt érzeni, hogy annyi minden kavarog a fejemben, hogy mire kifejteném a gondolataimat,addigra tök más felé kanyarodok el... :S

A szerelem a legegyszerűbb és a legbonyolultabb dolog a világon. Nehéz megkülönböztetni a ragaszkodástól és a barátságtól. Vannak akik szerint, ha egyszer szerelmes voltál akkor mindig megismered és soha nem fogod más érzéssel összekeverni. De olyat is hallottam már, hogy még soha nem volt szerelmes az illető. Mondjuk még elég fiatal volt és előtte az egész élet. 

Én nem tudom megmondani pontosan, hogy mit érzek most. Azt tudom, hogy amikor meghallottam, hogy "komolyodik" a kapcsolatuk - lsd. előző bejegyzések - akkor olyan féltékenység fogott el, amilyen még soha. És az a legszebb ebben a dologban, hogy többször voltam már más fiúra is féltékeny akiről mesélt. Igazsághoz hozzá tartozik, hogy egyszer megígértük egymásnak, hogy, ha valamelyikünknek lesz párja/társa, akkor is ugyan úgy leszünk egymással és soha nem felejtjük el a másikat. És a legfontosabb (!!!) meg kell a párunknak érteni, hogy mi ugyan úgy fogunk beszélni és közös programokat szervezni azzal a különbséggel, hogy visszük magunkkal őket is. Szerintem ez egy fontos dolog, hogy bízzunk a másikban és tudjuk, minket szeret, de vannak neki barátai is, esetenként a másik nemből akivel nem akarja megszakítani a kapcsolatot. Erre szokták mondni, hogy a barátság örök a szerelem nem. Mondjuk nem igaz egyik oldalról sem, de legyen.

Az a baj, hogy most nem tudom, tényleg igazából szerelmes vagyok és, ha azt mondta volna, hogy tetszem neki, akkor tényleg megbirkóztam volna a feladattal és boldoggá tudtam volna tenni - megint a volna. 
 

A bejegyzés trackback címe: