Nem tudom hol is kéne kezdenem.

Ugye hétvégén megláttam azt az ominózus FB postot amitől olyan letargiába estem, hogy két napig hozzám se lehet szólni. De lehiggadtam. 

Hétfőn felhívtak, hogy egy héttel később műtik a szemem. Nem voltam boldog, de elfogadtam.

Kedden egy volt osztálytársnőmmel elmentünk a várba kirándulni és császkálni egy kicsit, hogy felrázzam az életemet. Jól is éreztem magam, az idő is szép volt és úgy éreztem, hogy ez már kellett. Igen kellett, hogy egy kicsit otthonról kimozduljak és ne csak az orvosokhoz járjak. Anya nincs jobban. 4 orvos 4 különböző variáció. Aggódik, apa is, öcsém is és Én is. Egyre jobban, de remélem nincs nagy baj.

Szerdán úgy semmi se történt, de mégis. Elkezdtem olvasni egy könyvnek a 2. kötetét és egy olyan részhez értem ami épp a mostani helyzetemet mutatja be. Azzal a különbséggel, hogy Én nem csókoltam meg ŐT, pedig visszagondolva nagyon szerettem volna mindig. Ha egy percre is, de meg kellett volna tennem. Szerda este rossz érzésem volt. Egész éjjel mélyen aludtam, de vele álmodtam. Sokszor és hülyeségeket. 

Ma reggel arra keltem, hogy fura érzésem van még mindig, de csak emlék foszlányaim voltak az álmaimról. Nem tudtam összerakni  a képet teljesen. Egész nap Ő járt a gondolataimban. Festettem és még az ecsetről is Ő jutott eszembe, mert a barna festék hígítva pont olyan színű, mint a haja amikor 2 hónappal ezelőtt utoljára találkoztunk. 
Addig agyaltam még üzenetet írtam neki és akkor egy kicsit megkönnyebbültem. Semmi extra, csak röviden leírtam, hogy nem bírom, hogy nem tudok róla és nagyon hiányzik. 3 mondat, ha jól emlékszem.

Erre most jöttem rá, hogy mi volt az a rossz érzés egész nap. Hát megjelent az adatlapján az amitől e legeslegjobban féltem még a telefonszám változásnál is jobban. "KAPCSOLATBAN"

Ezzel megpecsételte a következő napok hangulatát kb. egy hétig.

Ami még tetőzi, hogy ha fent volt akkor látta, hogy írtam és nem válaszolt. Ezt nem vártam. Sok mindent elképzelt, de ezt nem. Csalódtam. Azt hittem a köztünk lévő kapcsolat sokkal szorosabb, mint hogy ne válaszoljon még akkor is, ha nem vagyunk már annyira jóban.De ez.

Sírhatnékom van, hányingerem, kóvályog a fejem és nem tudom mi lesz.

Látom mindenki gratulál neki. Én is gratulálok.  

Lég szomjam van. Lassan pánik beteg leszek. Kiröhögtem mindenkit, hogy milyen nehezen tudja feldolgozni az életében a nehézségeket. És a végén Én is oda jutok. 

Annyira vágyódom a szeretetre, a szerelemre és annyira egyedül vagyok. 

Utálom az életem. Utálok élni. Utálom a világot. Utálok mindenkit. És még most se tudom, hogy mit érzek. Lassan az szeretet és a tisztelet utálatba fog átmenni. És az lesz a legrosszabb!!!!

VÉGE!!!!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.