"Önértékelés"

2012.03.28. 21:44

Kezdek megnyugodni.

Felejteni nem tudok még, de már nem gondolok olyan sokat rá. 

Hétfő este nagyon fontos dologra jöttem rá, ami szerintem nagy előre lépés és talán emiatt érzem magam jobban. 

Ő nem csinált semmi rosszat, szerelmes lett és ennek így kellett lennie. De azért tett pár számomra érthetetlen dolgot amit nem tudok hová tenni így visszagondolva. Igazából szerintem mind a ketten hibásak vagyunk valahol. Én azért, mert túl közel engedtem magamhoz és, mert álom világban éltem. 
Ő meg azért amiket mondott és csinált. Lehet nem direkt mondta vagy csinálta azokat, de nem tudom.

Arra jutottam, hogy nem hibáztathatom azért amit érez és inkább magamra haragszom. Elveszettem egy barátot és egy olyas valakit aki számomra nagyon fontos volt, de még most se tudom, hogy szerelmes voltam/vagyok-e belé. Csak az a biztos, hogy szeretem. De milyen szeretet ez, azt még nem tudom. Lehet, hogy az idő múlásával majd megértem és rájövök mit is kellett volna csinálnom.

Vannak dolgok amiket nem értek pl. miért írta, hogy elkezdtem írni ezeket a hülyeségeket. Mire gondolt? Erre. Vagy talán a FB-n olvasott valamit. Nem hiszem, hogy foglalkozott ezzel, nem. 

Próbálok nyitni egy kicsit a világ felé. Találkozom pár rég nem látott barátommal és megpróbálom újra felvenni régi ismerősökkel is a kapcsolatot. Újra neki álltam állást keresni, hogy egy kicsit "jobb" kedvem legyen. Elhatároztam, hogy megváltozom mind szellemileg mind testileg. Egyik sem lesz egy olyas valakinek könnyű, aki nem szereti a változást és nincs kitartása, ha csak nem rugdossa valaki. A valakit még meg kell találnom. 
Elkezdek konditerembe járni vagy uszodába. Kicsit a keret amiből választhatok, de megpróbálok minnél jobban dönteni. Mindkettő jó lenne. Konditeremben erősödni, uszodában megtanulni rendesen úszni és ott is erősödni. 
Megpróbálok valamit kitalálni az agyamnak is. Hátha felfrissülne egy kicsit a mentális képességeim.

El kellene kezdenem ismerkedni is. Új embereket megismerni. Nem mondom, hogy nem szeretnék szerelmes lenni, barátnőt, de most az életem így elég zűrős. Persze, ha szembe jön velem A valaki, akkor örülni fogok. 

Remélem sikerül az álmaimat valóra váltani és lassan fordul a szerencsém a jó irányba, mert ez szánalmas, hogy semmi se sikerült idáig ebben az évben.

A bejegyzés trackback címe:

https://gondolataimeserzeseim.blog.hu/api/trackback/id/tr964346633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása