Kíváncsi vagyok kik olvassák ezeket a kis irományokat, mert napi 2-3 látogatóm van. Biztos érdekesnek találják a vergődéseimet az életben...

Szóval hol is kezdjem? Lehiggadtam a szombati incidens óta, bár elég zombi voltam utána. Akikkel beszéltem mind azt mondták, hogy érdekes, de nem foglalnak állást inkább, mert csak az Én szemszögemből ismerik a mesét. Kivéve persze a családot,  ők engem védenek. Nincs miért. Mindegy, azóta sokat gondolkoztam és nem tudom mire jutottam. Végül is igaza volt abban, hogy kiakadt, de ennyire? Én meg hülye voltam, mert megígértem magamnak, hogy nem fogok saját magamnak sz@rt csinálni. Nem jött össze. Most megint ott vagyunk ahol a part szakad azzal a különbséggel, hogy amíg nem volt az ismerősöm kicsit szerintem nyugodtabb voltam. Nagyon furdalja az oldalamat, hogy miért volt szomorú. Mondjuk vannak tippjeim, de inkább nem osztom meg, mert ha még se az történt amire számítottam, akkor megint csak hülye voltam. Talán egyszer lehiggadunk annyira, hogy emberi hangon beszéljünk egymással.

"Barátságból lehet szerelem, de szerelemből nem lehet barátság."

Érdekelne, hogy a viszonzatlan szerelemből se lehet barátság? Vagy az nem számít szerelemnek? Mindegy, már nem számít. Igazából, de, csak nem tudok mit csinálni már. Nem fogok meghunyászkodni. Ha így játszunk, akkor így játszunk...Kész.

Más.

Ez a munka keresés nem nagyon jön be. Vagy Én vagyok béna és nagyok az elvárásaim vagy ez tényleg ennyire szopatós. 10 hónapja keresek munkát és 8 hónapja vagyok hivatalosan is munkanélküli. És mindig ugyanaz. Most voltam a héten egy cégnél, ahol telefonos értékesítéssel foglalkoztak és orvosi/egészségügyi készülékeket kínáltak idős, jó módú mamáknak és papáknak. Majd nem belementem, mert lett volna havi fix fizetés - elég kevés, de még is valami - de nem fizették az utazást, ami havi 25ezer. Így hát nem vállaltam. Pedig lehet kellett volna. Lett volna valamennyi pénzem és legalább nem itthon ülnék. Nem tudom. Segítséget is aztán annyit kaptam itthon, hogy anya szerint nem szabad ilyennel foglalkozni, mert hülyeség; apa szerint el kellett volna vállalnom és úgy felfogni, mint egy nyári munkát és kész. Ebből hozzak ki egy épp kézláb döntést. Mondjuk hozzá tartozik, hogy nem szeretnék ilyennel foglalkozni és nem volt szimpatikus a társaság, se a hely.
Ráadásul egy nő két napja hívogat és kérdezgeti a képesítésemet és, hogy tényleg pályakezdő vagyok-e. Bemutatkozik, de annyira hadar, hogy nem tudom milyen cégtől van, pedig mondja a mondókája elején és azt is, hogy beadtam a jelentkezésemet. Érdekelne most már mit akar. Talán kiderül, talán nem...

Mára ennyi, majd folytatom, úgy se érdekel senkit se.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.